SZC logo

Siófoki Szakképzési Centrum

OM kód: 203050/004 | 8600 Siófok, Koch Róbert u. 8.

Intézmény logo

Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium

  • Hírek
  • Közérdekű adatok
  • Teams
  • KRÉTA

Projektek

Tehetségpont

Nemzeti Tehetség Program, egy olyan nemzeti esélyjavító, társadalomépítő stratégiai szintű program, amelynek elfogadásáról és végrehajtásáról az Országgyűlés még 2008-ban döntött ötpárti konszenzussal. A Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/ 2008. (VI.13.) OGY-határozat elfogadásával az Országgyűlés 2008-tól kezdődően húsz évre határozott meg kiemelt feladatokat a tehetségsegítésben, a tehetséggondozásban. Határozatával elkötelezettségét fejezte ki a tehetséges gyermekek, fiatalok hosszú távú segítésére, folyamatos fejlesztésére, valamint kiszámítható támogatására. A szándék megerősítését jelentette a Nemzeti Tehetség Program elfogadásáról, a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásának elveiről, valamint a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum létrehozásának és működésének elveiről szóló 126/2008. (XII. 4.) OGY határozat elfogadása és kihirdetése, mely részletesen tartalmazza a tehetségek segítését célzó nemzeti program alapelveit, a stratégiai és átfogó célokat valamint a fejlesztési területeket. A stratégiai célkitűzések 20 éves időkeretben (2008-2028 között), kétéves cselekvési programok végrehajtásával kerülnek megvalósításra.

Hiszünk abban, hogy a Program által kínált lehetőségek sokak számára fejlődésük útján sorsfordítóak, így a két éves cselekvési terveinkben olyan prioritások kerülnek megfogalmazásra, melyek segítik tehetségek sokoldalúságának felfedezését és támogatását. A program évenként megjelenő pályázati felhívásai a kétéves cselekvési programokban meghatározott intézkedések megvalósítást szolgálják.

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


Krúdy Tehetségpont

Krúdy Tehetségpont

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács illetékes szakmai bizottsága iskolánk tehetségpont működési kérelmét 2019 április elején elfogadta. Ez azt jelenti, hogy a dokumentumainkon mostantól jogosultak vagyunk használni mind a „Regisztrált tehetségpont” megjelölést, mind a tanács által a tehetségpontok részére készített logót.

2019. ápr. 15.


Admin

Kirándulás az NTP pályázat keretében

Kirándulás az NTP pályázat keretében

Kirándulás az NTP pályázat keretében Március 22-23-án a Nemzeti Tehetség Program pályázati kirándulásán vettünk részt 15 Krúdys tanulóval. A diákok kiválasztása versenyeredmények és szakmai szempontok alapján történt. A kirándulás pályázatban vállalt szakmai jellegét az Audi Hungária gyárlátogatása, a Harrer Csokoládéműhely megtekintése, valamint a Heineken Soproni Sörgyár alkoholmentes sörtúrája adta. A két napos kirándulás valóban csapatépítő…

2019. ápr. 17.


Admin

Beszámoló a NTP-KNI-18-0079 számú projektről

Beszámoló a NTP-KNI-18-0079 számú projektről

Beszámoló a NTP-KNI-18-0079 számú projektről Mit jelent tehetségnek lenni? A 2018-2019-es tanévre a Komplexa Kísérleti Műhely programja 1.250 000 Ft támogatási összeget nyert el az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett – „A hazai és határon túli köznevelési intézményekben működő komplex tehetséggondozó programok támogatására” (NTP-KNI-18) – pályázat keretében.

2019. júl. 24.


Admin

KrúdyArt-Tehetséges diákjaink munkái

KrúdyArt-Tehetséges diákjaink munkái

KrúdyArt-Tehetséges diákjaink munkái Tisztelt Látogató! Elégedettséggel és bizakodással tölt el a szereplő diákok kreativitása, témaérzékenysége, előremutató látásmódja. Jó értékgazdaként fontosnak tartom – kollégáimmal egyetemben -, hogy vannak olyan tanítványaink, akik a művészetek terén is bontogatják szárnyaikat. Mindez kiegészíti, kerekké teszi arculatunkat, számos más versenyeredményünk, sikerünk mellett. Jó szívvel és szeretettel ajánlom tehát ezt az alkotást.

2019. nov. 8.


Admin


Partnereink

  • Balatoni Kör
  • Siófok Város
  • BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
  • FGSZ Zrt.
  • SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.
  • TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
  • AEB Academy
  • Sió Friss Kft.
  • Coop Hungary Zrt.
  • DM
  • SKC
  • Halker Kft.
SZC logo

Siófoki Szakképzési Centrum


    • Intézmény logo
    • Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium

      8600 Siófok, Koch Róbert u. 8.

    • Telefon: +3684310029

      E-mail: krudy-siofok@liveedu.krudy-siofok.hu

      OM azonosító: 203050/004


    2023Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium