Hírek
2023. nov. 28.
Admin
Szalagavató 2023.
2023. november 24-én rendezte meg iskolánk a szalagavató ünnepségét, melynek a Kálmán Imre Művelődési Központ adott otthont.
2023. november 24-én rendezte meg iskolánk a szalagavató ünnepségét, melynek a Kálmán Imre Művelődési Központ adott otthont. A Szakképzési Centrum részéről Horváth Péter főigazgató úr tisztelte meg jelenlétével az eseményt. 95 végzős diák mellére került fel a kék bársonyszalag. A hagyományokhoz hű ünnepséget a 11.C és D. osztály tanulói szervezték. Igazgatónő ünnepeltekhez intézett beszédében elmondta, hogy nem búcsúzik az utolsó évesektől, hiszen egy ideig idekötik még őket a kötelezettségek. Hangsúlyozta, milyen fontos ez az ünnep a középiskolai évek lezárása és a felnőttkorba való belépés miatt egyaránt. Beszédében elhangzott, hogy a szalag minden ünnepelt számára jelentse azt is, hogy olyan életszakaszba ért, amikor már életreszóló, felelősségteljes döntéseket kell meghozni a továbbtanulással, pályaválasztással, munkába állással kapcsolatban. A szalagtűzés után a végzős osztályok tánca következett, bécsi keringőket és fergeteges show táncot is láthattak a kedves vendégek. A szünetben Krúdy- büfében múlathatták diákok és hozzátartozók is az időt.
GALÉRIA
Szalagavató 2023.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
DÖK Nap 2025
„Mozgás, nevetés, csapatszellem, jótékonykodás -Ilyen volt az idei Diáknap”
2025. ápr. 29.
Admin