Hírek
2023. okt. 9.
Admin
Rendhagyó történelemóra a Gulag Alapítvány szervezésében
Rendhagyó történelemórán vett részt iskolánkban 2023. október 6-án a 11. B és a Kk. 13. G osztály, amely a Gulag Alapítvány szervezésében került megrendezésre, "A nép ellensége" címmel.

Rendhagyó történelemórán vett részt iskolánkban 2023. október 6-án a 11. B és a Kk. 13. G osztály, amely a Gulag Alapítvány szervezésében került megrendezésre, "A nép ellensége" címmel.
Az előadást Nagyné Pintér Jolán, az Alapítvány elnöke nyitotta meg.
Ezután Sztankay Orsolya színésznő előadásában, "A nép ellensége" című monodrámát láthatták a diákok. Rohr Magdolna történetét elevenítette fel, akit 16 évesen ítéltek el, járta meg a Gulag poklát, majd 9 év után szabadult. Ilyen életút után talpra állt, és egy gyermeket is felnevelt.
A rendezvényt Dr. Kovács Emőke történész zárta. Kihangsúlyozta, hogy az előadás egy egyéni sorsot mutat be, amely viszont lehetővé teszi, hogy a diákok történeti összefüggésbe helyezzék a magyar történelem e szomorú fejezetét.
GALÉRIA
Rendhagyó történelemóra a Gulag Alapítvány szervezésében



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Felnőttképzés 2025 Szeptember
Már regisztrálhatnak a Siófoki SZC 2025 szeptemberében induló felnőttképzéseire!
2025. jún. 27.
admin

Miniszteri vendég a tanévzárónkon
A hagyományos iskolai tanévzáró ünnepségünket megtisztelte jelenlétével és gondolataival Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter úr.
2025. jún. 20.
admin