Hírek
2023. okt. 2.
Admin
Duális partneri tájékoztató
A jelenlegi duális képzésben részvevő gazdálkodó szervezetek képviselőinek tájékoztatót tartottunk szeptember utolsó hetében a szakképzés szakirányú oktatáshoz tartozó feladatairól.

A jelenlegi duális képzésben részvevő gazdálkodó szervezetek képviselőinek tájékoztatót tartottunk szeptember utolsó hetében a szakképzés szakirányú oktatáshoz tartozó feladatairól. A közös egyeztetésen megjelentek a KRÉTA adminisztrálásával foglalkozó kollégák is, akiknek az elektronikus naplózási kötelezettségek teljesítéséhez nyújtottunk támogatást.
A megbeszélésen a tanulók oktatásával foglalkozó kollégáknak bemutattuk szakmánként a vizsgakövetelményeket, a képzési programok átbeszélésre kerültek, valamint a felmerülő kérdéseket is megvitattuk. A konzultáció a közös együttműködés jegyében telt el, hiszen közös érdekünk, hogy a diákjaink minél sikeresebb szakmai vizsgát tegyenek és a leendő munkahelyükön piacképes szaktudással és megfelelő szakmai ismeretekkel tudjanak helytállni. Továbbá ismertettük és invitáltuk a jelenlévőket az elkövetkezendő időszak főbb iskolai és szakmai programjaira, eseményeire.
GALÉRIA
Duális partneri tájékoztató

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szakmai siker és motiváció a Balaton Fagyija versenyen
Különleges ízek, nagy élmények: így versenyeztek tanulóink
2026. máj. 11.
admin

ADÓ 1%
Versenyek, rendezvények, programok. Támogatása diákjaink sikeres tanulmányait alapozza meg.
2026. máj. 4.
admin

„Sokszínű tehetséggondozás és mentorálás a Krúdyban” programsorozat
Győr-Mobilis Interaktív Élményközpont és Okospark
2026. ápr. 29.
admin

