Diáknap

Diáknap Március 23-án iskolánkban diákjaink számára megrendezésre került a Diákönkormányzati Nap. A tanulók számos program keretében próbálhatták ki magukat, versenghettek egymással. Ilyen program volt például az asztalitenisz, a szabaduló szoba, a buborékfoci és a röplabda, de akadt olyan feladat is, ahol nem csak ügyességre volt szükség, hanem a diákok eszére, illetve a memóriájukra is: ilyenek…

Megújult, “menő lett” a menzánk

Megújult, “menő lett” a menzánk Intézményünknek egy újabb területen sikerült megújulnia. A Szindbád Tanétterem átadása után az iskolai éttermünk is új arculatot kapott az Alapítványunk által sikeresen pályázott „Menő Menza az iskolában” projekt keretében. Az új és modern székek és asztalok vidám hangulatot teremtenek az itt tanuló diákjainknak.

Pénz7

Pénz7 Iskolánkl is csatlakozott a Pénz7 elnevezésű pénzügyi témahéthaz. Diákjaink idén a program keretében “okosan a befektetésekről” címmel hallgattak előadásokat és bővítették ismereteiket. Ezt követően interaktív pénzügyi kvíz segítségével mérték össze tudásukat.

Adventi csoda

Adventi csoda 2018. december 15-én, szombaton a Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának 12. D osztályos tanulói, osztályfőnökük Takács Erika segítségével csatlakozva a baptista szeretetszolgálat cipősdoboz akciójához, jótékonysági adománygyűjtést szerveztek az iskolában. A szervező diákok kezdeményezése mindenki számára példaértékű lehet, hiszen az intézmény támogatásával rendkívül sikeres eseményt bonyolítottak le. Az „ Adventi Csoda” névvel…

DSC02215-1200

Egészségnap 2018. 11. 21.

Egészségnap 2018. 11. 21. 2018. november 21-én a „Menő menzák az iskolákban” pályázat keretében elnyert támogatás során megrendeztük a 4. Egészségnapot. A gyerekek akadálypálya-szerűen járták végig a helyszíneket, ahol a különböző egészséggel kapcsolatos előadásokat hallgathatták meg ill. kóstolhattak enni-innivalókat. Meghívott előadók, vendégek voltak: kisberényi Életegyensúly Alapítvány képviselői megkóstoltatták saját maguk által termelt zöldségeket, olajakat valamint…

Nyílt nap 2018

Nyílt nap 2018 Ebben a tanévben november 21-én rendeztük meg nyílt napunkat. Sokszínű program keretében nyerhettek betekintést a helyi és környékbeli iskolák végzős, ill. 7. osztályos diákjai, tanárai valamint a gyerekeket elkísérő szülők az iskolánkban tanulható szakmák gazdag választékába. Több helyszínen tartottunk bemutatót: az aulában a vendéglátó szakma szépségeivel ismerkedhettek meg a tanulók. Láthattak versenyre…

Halfesztivál 2018

Halfesztivál 2018 Ha már Balaton, akkor egyértelműen a finom ételek és a strand jut eszünkbe. Ha pedig étel, akkor a hal és a streetfood. Ezekből és különleges halételekből egyaránt volt kóstoló az idei Siófoki Halfesztiválon október 5. és 7. között. A programok között akadt streetfood-bajnokság, halpiknik, kézművesek és koncertek is, családi- és gyerekprogramok is, a…

Kézilabdapályánk ünnepélyes avatása

Kézilabdapályánk ünnepélyes avatása 2018. november 8-án került sor iskolánkban a felújított kültéri kézilabdapályának az ünnepélyes avatására. A Magyar Kézilabda Szövetség által kiírt „Rekortán fejlesztési program” keretében sikeres pályázatot nyert iskolánk, melyben a régi kültéri pálya modern, műanyag borítást kapott. Ebből az alkalomból a 9.ABL osztály tanulói a régi idők tornája címmel bemutatót tartott, Kerekes Edina…