Tavaszindító Krúdy Verseny

Tavaszindító Krúdy Verseny Iskolánk 2019. április 11-én rendezte meg első alkalommal tavaszi gasztro versenyét. A kilencedikes (szakközepes) évfolyamosok a régió négy iskolájának valamint a nyitrai testvériskola diákjaival mérték össze tudásukat, ezáltal is biztosítva a folyamatos versenyzési lehetőséget, valamint a fiatalabb tanulók szakmai tudásának bemutatását is. A téma a húsvét jegyében került meghirdetésre. Szakács, cukrász, pincér…

Kirándulás az NTP pályázat keretében

Kirándulás az NTP pályázat keretében Március 22-23-án a Nemzeti Tehetség Program pályázati kirándulásán vettünk részt 15 Krúdys tanulóval. A diákok kiválasztása versenyeredmények és szakmai szempontok alapján történt. A kirándulás pályázatban vállalt szakmai jellegét az Audi Hungária gyárlátogatása, a Harrer Csokoládéműhely megtekintése, valamint a Heineken Soproni Sörgyár alkoholmentes sörtúrája adta. A két napos kirándulás valóban csapatépítő…

Matekverseny Tabon

Matekverseny Tabon Diákjaink idén is szép számmal szerepeltek a Tabon megrendezése kerülő regionális matematika versenyen.  A verseny helyszíne a Rudnay Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskola volt, ahová meghívást kapott többek között a Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Siófoki SzC Baross Gábor Középiskola, Kolping Nagyváthy János Középiskola is. Eredmények: a 10.-11. évfolyamon : Csík Nikolett, Kovács…

Fantasztikus siker a OSZTV-n

Fantasztikus siker a OSZTV-n Varga Vivien, iskolánk 13. B osztályos tanulója remek eredményt ért el a pénzügyi-számviteli képzésben tanuló diákok Országos Szakmai Tanulmányi Versenyén (OSZTV), melynek döntőjét 2019. április 8-11. között rendezték meg Makón.  A négy nap alatt négy vizsgarész szakmai követelményeiről kellett írásban, szóban illetve gyakorlati tevékenység keretein belül számot adnia a versenyzőknek. Vivien…

Rajzverseny a Krúdyban

Rajzverseny a Krúdyban Április 12-én került megrendezésre iskolánkban az I. KrúdyArt Rajzverseny, melyen 11 tanuló bizonyíthatta kreativitását. Az előzetesen beadott pályamunkák mellett ezen a napon 90 perc állt a versenyzők rendelkezésére ahhoz, hogy meghatározott tárgyak közül egyet-egyet kiválasztva, helyben elkészítsenek egy új kompozíciót. A zsűri tagjai Kele Éva, Matyikóné Nagy Éva, Orsós Dorottya, Ruzsics Norman…

Krúdys projekt a menhelyi állatokért

Krúdys projekt a menhelyi állatokért 2019 februárjában 1 hónapig tartó adománygyűjtést szerveztek a 10. AB osztály diákjai – azaz Jámbor Vivien, Lang Dóra, Szili Dominika – a Siófoki Állatvédő Alapítvány gondozásában élő kutyák és macskák számára. A tanulók felhívására rengeteg adomány érkezett. A közel 250 kg eledelt, a több zsáknyi takarót, a tisztítószereket, az összegyűjtött…

Krúdy Tehetségpont

Krúdy Tehetségpont A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács illetékes szakmai bizottsága iskolánk tehetségpont működési kérelmét 2019 április elején elfogadta. Ez azt jelenti, hogy a dokumentumainkon mostantól jogosultak vagyunk használni mind a „Regisztrált tehetségpont” megjelölést, mind a tanács által a tehetségpontok részére készített logót. Sikerként könyvelhetjük el, hogy a Siófoki Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája a…

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Versenyek

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Versenyek 2019. március 9. napján, ismét részt vettünk a Kaposvári SzC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola által rendezett Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny regionális fordulóján. Az idén nemcsak a közismereti komplex tantárgycsoport feladatait oldották meg iskolánk tanulói, hanem a reál és a humán területen is versenyeztek. A regionális döntőbe…

Köszönet alapítványunk támogatóinak

Köszönet alapítványunk támogatóinak 2019. március 1-én tartottuk iskolánk feldíszített aulájában a hagyományos alapítványi bálunkat. Ennek célja a szórakozáson kívül, hogy a támogatók által felajánlott tombolatárgyak kisorsolásával minél több bevételhez juttassuk a „Krúdy Gyula a Vendéglátásért” alapítványunkat, mely a befolyt összegből támogatja az osztályfőnökök javaslatai alapján az arra érdemes tanulókat és segítséget nyújt szakmai programok lebonyolításához.…